Néhány információ a szépségszalonról

Beautysalon by Anna Visnyár szépségszalon – kozmetika – sminktetováló szalon

Szeretettel üdvözlök minden látogatót és vendéget a Beautysalon by Anna Visnyár smink tetováló szépségszalon – kozmetika weboldalán, valamint köszönöm, hogy elolvassa a bemutatkozás rovatot is. Először is köszönöm, hogy megnézted a honlapomat és bízom benne, hogy valamely kozmetikai szolgáltatásom elnyerte a tetszésedet, így nem csak a virtuális térben, hanem személyesen a szépségszalonban is találkozni fogunk hamarosan. A Beautysalont 2015-ben, Budapest szívében az V. kerületben, a Széchenyi Lánchídtól 200 méterre nyitottam meg. Korábban több kozmetika tulajdonosaként megtapasztaltam a nagyobb, „futószalag” elven működő szolgáltatás árnyoldalát, így a kialakításánál a cél egy központi helyen található, barátságos, prémium szolgáltatásokat megfizethető áron biztosító szépségszalon létrehozása volt. Ugyanakkor ezt a helyszínt kinőtte a vállalkozásunk, így szerettünk volna vendégeinknek a – filozófiánk megtartása mellett – egy nagyobb, nyugodtabb és még inkább prémium helyszínt választani, ahol teljes feltöltődést tudunk biztosítani részükre. Így 2021. novemberétől a kozmetika Budapest szívében új helyszínen az Oktogonnál (1067. Budapest Teréz körút 21.) várjuk kedves vendégeinket.

Szépségszalonom fő profilja a prémium minőségű sminktetoválások (szemöldök tetoválás, szemhéj tetoválás, száj tetoválás) készítése, amelyeket már 12 éve készítek. Kozmetikai tetoválások mellett több mint 10 év tapasztalatom van műszempilla építésben így palettámon számos műszempilla típus megtalálható. A Beautysalonban minden vendégre jut idő és a kozmetikai kezelések során teljes testi lelki felüdülésben részesülhetnek. A munkám során kiemelt figyelmet fordítok a prémium minőségű kozmetikumok használatára.

Magamról

2009-ben végeztem, mint kozmetikus az Erzsébet Királyné Szakiskolában. A képzés utolsó évében sminktetováló vizsgát is tettem, ami egy hihetetlenül kedves alkotó munka a számomra. Hazánkban elsők között végeztem el a szempillaépítés alapjait. Pályafutásom első éveiben rá kellett jönnöm arra, hogy a kozmetika vendégei számára úgy tudom a legjobb szolgáltatást nyújtani, hogy munkám során csakis prémium kategóriás termékeket használok.

2012-ben megalapítottam gazdasági társaságomat és váltam egy prémium kategóriás kozmetikai márka kizárólagos magyarországi forgalmazójává. Az elmúlt 12 évben rengeteg tapasztalattal gazdagodtam több kozmetika tulajdonosaként és a hivatásáért rajongó sminktetoválóként és kozmetikusként. Munkám során nem csak a bőrrel, hanem magával az emberrel is foglalkozom, hiszen a legfontosabb visszaigazolás számomra, ha Te elégedetten, széles mosollyal távozol tőlem.

Miért válassza a Beautysalon by Anna Visnyár szépségszalon – kozmetika szolgáltatásait?

  • Nálunk nem éri csalódás, a kozmetika minden vendége kiemelt figyelemre számíthat, a kapcsolatfelvételtől kezdve, a kozmetikai kezeléseken át, sminktetoválás esetén az utógondozás végéig.
  • Több mint 10 éves tapasztalatunk van mind a sminktetoválás, mind a kozmetikai kezelések és a műszempilla építés területén, munkánkat hivatásnak tekintjük
  • Folyamatos képezzük magunkat, naprakészek vagyunk a legújabb eljárásokban, annak érdekében hogy a lehető legtöbbet tudjuk adni Ön számára.
  • Mindenki megérdemel egy kis „luxust”, a budapesti szépségszalonunk kialakításánál kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy nálunk a legjobb körülmények között szépüljenek a vendégeink.
  • Nem „futószalag” elven működünk, ahogy számos budapesti kozmetika, a kozmetikai kezelés alatt igyekszünk a legnagyobb nyugalmat biztosítani.
  • Árlistánk kialakításánál figyelembe vesszük a vendégeink „igényeit” is, így luxus és nyugodt környezetben nyújtunk prémium szolgáltatásokat számos budapesti szépségszalonnál kedvezőbb áron.
  • A fentiekkel összhangban egyes kozmetikai és szépségipari szolgáltatásokat mindig akciós áron kínálunk a kedves vendégeink részére.
  • Kozmetika Budapest: Igen, de pontosan milyen kozmetikai kezelések is vannak ott? Tehetjük fel a kérdést! Nálunk minden szolgáltatásunkról részletes tájékoztatás található honlapunkon.
  • Kozmetika Budapest: Igen, de hol tudok bejelentkezni vagy érdeklődni? Velünk a telefonos bejelentkezésének kívül lehetőség van e-mailben, Messengeren, Viberen, Whatsappon is kapcsolatba lépni.
  • Szépségszalon Budapest: Igen, de most oda hogyan fogok eljutni? A szépségszalon Budapest közepén található így számtalan tömegközlekedési járattal vagyunk megközelíthetőek, a gépjárművel érkező vendégeink számára 100 méteren belül az Oktogon Parkolóházban mindig van szabad parkolóhely. 100 méter belül Mol Bubi állomás is található.
  • Szépségszalon Budapest: Igen, de valóban olyan jók, mint ahogy magukról írják? Olvassa el vendégeink Google, illetve Facebook visszajelzéseit. 🙂

Sminktetoválással kapcsolatos minden információról itt, az ajaktetoválásról ezen a lapon, a szemöldök tetoválásról itt, továbbá a szemhéj tetoválásról ezen a lapon tájékozódhat. Sminktetoválás tanfolyamok itt. Tetoválás eltávolítás esetén pedig kérem kattintson ide.

Loading